2014. november 10., hétfő

Repesztés

Sziasztok!

Most hogy őszi szünet  volt, belehúztam rendesen. Nem csak az alkotásba (majd hozok képeket), de a blogolásba is. Az a tervem, hogy ezzel most egy ideig el lesztek látva :)

A decoupage-zsal karöltve jár (legalábbis nálunk biztosan) a repesztés. Eme technika lényege, hogy a repesztőlakkal bevont felület, a ráfestett MATT akrilfestéket megrepeszti, ezzel régies, ó hatást elérve. :) Izgalmasan hangzik, ugye?

A repesztőlakk:
A repesztőlakk számos alfajjal büszkélkedhet, alapból két felé különül el: egyfázisú és kétfázisú. Fajtánként találhatunk 20, 25, 50 és 100ml-is kiszereléseket. A pontos felhasználás mindegyiken rajta van, én csak nagyjából szeretném ismertetni.

Ezt nagyobb repedések elérésére használjuk. Ha kezdő vagy, azt tanácsolom ezzel kezdj, ez a legegyszerűbb. 
Alkalmazása függ, hogy mire használod:
- Ha dobozt szeretnél repeszteni, akkor először fesd le a dobozt valamilyen színnel,ez fog látszódni a repedésekben. Mehet rá a repesztőlakk, majd ha megszáradt (fontos, hogy megszáradjon, mert különben nem repedések hanem lyukak lesznek, erről majd teszek képet!) jöhet rá a MATT akrilfesték, amit a lakk szinte azonnal megrepeszt. Nagyon fontos hogy matt legyen, mert a fényes és metál akrilfestéket nem repeszti meg a lakk. A festék felvitelekor vigyázzunk, hogy ahol már megrepesztette a lakk a festéket, ott ne kenjünk rá megint festéket, mert akkor ott eltüntetjük a repedést, hiszen a festék ott már nem fog még egyszer megrepedni! A festék száradása után tetszés szerinte mehet rá szalvéta, lakk.
Tehát: festék, repesztőlakk, matt festék, szalvéta, lakk

Repesztés dobozon: antik réz alul, repesztő majd menta színű akrilfesték.

Ugyanez a technika egy picurka üvegen.


- tányér esetében kicsit más a helyzet, hiszen ott a "fonákára'" dolgozol. Ott első a szalvéta, majd a repesztő lakk. Ezután a festék, után pedig (ami a doboz esetében az első volt) egy lezáró, METÁL festék, hiszen a tányér elülső oldalán ez látszik majd a repedésekben. Ennek azért kell metálnak lenni, mert ezt repeszti meg legkevésbé a repesztőlakk. (A doboz esetében azért nem muszáj metálnak lennie, mert ott a festékre kerül a lakk, nem pedig fordítva.)
Tehát: szalvéta, repesztőlakk, matt festék, akrilfesték, lakk
Ez így kicsit bonyolultnak tűnhet, ezért mellékelek képet (sajátok):
Első repesztésem. Jól látszik, hogy a kék matt festék repedéseiben metál arany van.

Ha a repesztett festék mögött nincsen szín.

És ilyen foltok lesznek repedések helyett, ha türelmetlen vagy, ahogy én is voltam....de a végeredmény különleges lett. :)
Megjegyzés: 
  • érdemes a szalvéták hátulját valamilyen természetesebb színnel, pl.: púder, vaj, fehér akrilfestékkel átkenni, mert különben a szalvéta úgy bele fog olvadni a háttérbe, mint ahogy a kisfiús tányéron is látszik...belőle is egy nagyon emberi hupikék törpike lett :)
  • a repedések iránya az ecsetvonások irányától függ
Kétfázisú repesztő lakkok:


Ez annyiban más az előzőnél, hogy itt nem a festéket repeszti meg, hanem a második réteg az elsőt. Ezáltal elég egy színt felvinni a dobozra, bútorra (ez tányéroknál nem használható) először az első, majd a második réteget. Szinte mindegyiknél ugyanez az eljárás. Ezután ki emelhetjük a repedéseket. Hogy mivel, azt lentebb megtalálhatod.

Finomvonalas repesztőlakk:

Ugyanaz az eljárás, más eredmény: porcelán hatású repedéseket kapunk. 

Random repesztőlakk:
Mikro repesztőlakk:
Opálos repesztőlakk:

Száradás után opálos, üvegen homokfúvott-üveghatást eredményez.

Repedések kiemeléséhez:

Antikoló paszta
Az antikoló pasztát a repedésekben kell el kenni, így lesznek láthatóak. Több színben is kapható. Ez egy sűrű anyag ellentétben a....
.... folyékony patinával, ami folyékony, bár gyakorlati alkalmazása ugyanaz. Fontos különbség a száradási idejük között van. A patina nagyon lassan szárad, így lehet kenni, törölni, míg a paszta szinte azonnal megköt.
...folyékony patina
Megjegyzés: az egy- vagy kétfázisú repesztőlakknál lehet bármilyen lakkot használni (matt, fényes...) de a finomvonalas, mikró, random, és opálosnál, főleg hogy ott patinát vagy pasztát is használunk, oldószeres fényes lakkal érdemes lakkozni.

Nagyjából ennyit tartottam fontosnak a repesztőlakkokról. Remélem hasznos és érthető volt a leírás! Részletek a lakkok csomagolásán és a http://pentacolor.hu/ oldalon találhattok! Bármi kérdésetek van, kommentben tegyétek fel! :) 
További hasznos pentart termékleírásokkal jelenkezem majd, addig is böngésszétek át a linkeket az oldalon! :)
~Bogideas

2014. október 31., péntek

200 éves ékszerdoboz, avagy első leírásom

Üdv mindenkinek!

Ahogy előző bejegyzésemben olvashattátok, nagyon sok mindent vásároltam, hogy felpörgessem már-már szegényes eszköztáram. A felsoroltakból, tegnap és ma többet is vegyítve született meg a kedvencem. Egyszerű, nagyon antik, szép, kopott, díszes és ááááááá, nagyon tetszik. 
Íme ő az: 

Egy Sissi-s ékszerdoboz. Na jó lehet annyira nem szép, mint vártátok, de nekem nagyon tetszik...már ha nem nagyképűség ezt állítani :( 

Hogy hogyan készült? Talán ez az első olyan bejegyzésem, amiben valaminek az elkészítéséről adok leírást..húú ez de izgi, szinte már igazi DIY bloggernek érzem magam :))

Szóval adottak a következő tárgyak:

A képen balról jobbra: ecset, spatula, szivacsecset, szalvéta, stencil (hátul), decoupage ragasztó, gélpaszta, matt lakk, viaszpaszta, kék, zöld, fekete és menta színű akrilfesték. Elől a négy lábacska és pillanatragasztó. Na és ugye kell még a doboz, ami nincs a képen :/

1. Ha nagyobb egyenetlenségeket találsz a dobozodon, alapozd le. Ez alapozóval kell megtenned.(Ez nincs a képen, mert én nem használtam.) Nem szükséges használni, bár professzionálisabb hatást érhetsz el, ha nem látszik a fa erezete. Én nem akartam ezzel kínlódni, ráadásul szerintem így még jobb is, így én nem alapoztam le.
2. Fesd le a dobozod olyan színnel amilyennel akarod. Ha hasonló színt szeretnél, mint amilyen az enyém, akkor mentához keverj pár csepp feketét, kicsit több kéket és zöldet. Sajnos ezt jobban nem tudom leírni, de szemre szerintem fogjátok látni, hogy miből kell még. :)Hagyd megszáradni!Sajnos, vagy szerencsére én keveset kevertem ki, így a következő adag festék, már nem lett pontosan olyan színá mint az első. Ezáltal lett a doboz teteje még antikabb, mert a különböző árnyalatok miatt kopottabbnak látszik. A véletlen hozta így, de nagyon örülök neki! 
3. Ha sötétebb vagy a bőrszíntől elütő színt választasz a dobozodnak, és egy ember alakkal díszíted, mint én, akkor nagyjából rajzold körbe a szalvétát a dobozon, ott ahova rakni akarod és fesd ott át valamilyen natúr színnel. Ez azért kellett mert különben Sissiből Törpilla lett volna :/.
4. Jöhet a decoupage. Először a felületre majd a szalvétára.
5. A széleket emeld ki egy sötétebb árnyalattal. Én ehhez kékből és feketéből kevertem egy mélykéket és szivacsecsettel körbe nyomkodtam, ezzel is antik, kopott hatást elérve.
6. Ezután jött az ötletem, hogy arannyal is körbe pacsmagolom. Ehhez arany színű viaszpasztát használtam a széleken, de igyekeztem a mélykéket is látszani hagyni. Később a doboz oldalait és a fedlapot is "összekoszoltam" kicsit.

7. Ezután stencil, és spatula segítségével gélpasztát vittem fel a doboz oldalaira. Ez egy kényes folyamat, mert a gélpaszta lassan szárad, így ha rosszul mozdulsz és belenyúlsz...hát nem lesz szép. Kb. 5 óra kell neki, de ha már teljesen átlátszó, akkor jó.
8. A kész 3D mintákat szintén viaszpasztával emeltem ki.


9. Ha mindent feldíszítettél, megszíneztél, és már nem látsz több simítani valót a dobozon, akkor jöhet a lakkozás! Én matt lakkot használtam, mert szerintem a fényestől már nem lett volna "hiteles" a régies stílus.
10. Megkoronázás (vagy megtalpalás?) képpen pedig négy darab hasonló réz színű lábacskát kapott, amelyeket pillanatragasztóval rögzítettem.
Készen is van a doboz! :)

Összegzésképpen:
- anyag költség: (kiszereléstől és helyi áraktól függően) kb. 2000-2500 Ft
- elkészítési idő: 1-2 nap (ki mennyit alszik közben :) )
- érték: felbecsülhetetlen :)

A leírásban sok új anyaggal, technikával találkozhattatok. Ezeket majd egy másik bejegyzésben írnám le, mert úgy érzem ez a történet, így szép kerek, a leírásokkal csak elrontanám, és túl hosszúra is nyúlna a bejegyzés. 
Remélem tetszett és érthető volt a leírás, és hogy most sok ötletet, tanácsot kaptatok! :)
Végezetül néhány kép az eredményről! :)


~Bogideas

2014. október 29., szerda

Napi tipp

Sziasztok!

A nagyobb bejegyzések között megosztanék ezentúl veletek kisebb tippeket, hogy ne unatkozzatok!
Az első ilyen egy pofon egyszerű kis dolog, de szerintem irtó jól néz ki! :)

http://www.mindenegybenblog.hu/kreativ-kutyuk/igy-csinalj-vilagito-uveget-a-haloszobadba

Remélem tetszik!
~Bogideas

2014. október 27., hétfő

Egy kis újdonság

Sziasztok!

Eddig többnyire termékismertetőket olvashattatok tőlem, de most, hogy ne unatkozzatok annyira egy-két alkotásomat is feltenném. :)
A hétvégén rákattantam a témára és számos új dolgot beszereztem. Eddig lényegében szegényes volt eszköztáram: csak a decoupage, a repesztőlakk és a lakk volt megtalálható az akrilfestékek mellett, ezekkel viszonylag egyszerű és egysíkú dolgokat készítettem...legalábbis így visszatekintve a munkáim annak tűnnek...azonban most vettem jó pár dolgot. Stencil, patina, viaszpaszta, gélpaszta, 3D fólia, 3D fólia ragasztó, szivacsecset, spatula..ja és levegőn száradó gyurma, szilikon nyomda, rizspapírok és dobozok...asszem ennyi...mármint "ennyi" :D.
Ezeket majd később részletesen ismertetem, most inkább csak képet csatolok a friss munkáimról. Lássuk hát! :)

Nyamm, nyamm, makaron makaron hátán :) Egyszerűen csak decoupage-oltam és lefestettem. Lezárásként lakkoztam. :)

Szülinapra készült anyának :) A filc virágokat készen vettem potom összegért. A kis vázát repesztettem és szalvétával díszítettem. (A repesztésről még lesz szó egy másik bejegyzésben ;) )

Isten hozott! Egyszerű ajtódísz: fa lap, szalvéta, egy kis kender zsinór, festett virág és madár, sarokdísz és egy kedves felirat, máris feldobtad valakinek a napját! A feliratot öntapadós papírra megrajzoltam, kivágtam, a fára ragasztottam és lefestettem.

Kedves Naplóm! Nem bírtam ki, de annyira tetszik hogy felrakom, pedig még nincsen kész. Ha kész lesz még rakok fel képet, és azt is, hogy mi adta az ihletet!

Egyenlőre ennyi, de még rakok fel majd képeket! Azért hogy ne unatkozzatok, majd osztok meg videókat, ötleteket is! :) Remélem tetszenek és tudtok ihletet meríteni belőlük!
~Bogideas


2014. október 26., vasárnap

Eszközök, anyagok

Sziasztok!

Gyakori mondás nálunk, hogy jól dolgozni, csak jó eszközökkel lehet. És milyen igaz!
Ha talán most szeretnél belevágni ebbe az egészbe akkor irány a kreatív bolt, és szerezz be néhányat az alapvető felszerelések közül!

Süthető gyurmához:

Már korábbi bejegyzéseimben említettem eszközöket, amikkel változatossá teheted gyurmanóidat, de ezek nem gyakoriak, és nem is olcsóak. Ezért én most a legalapabb, és akár otthon is megtalálható eszközöket szeretném összegyűjteni, amelyekkel ha nem is tökéletesen, de jól meg lehet oldani a gyurma formázást. :)

Amin dolgozz: már ezt is említettem, hogy nekem sok próbálkozás után (azok közül amiket otthon találtam) leginkább a celofán vált be, de gyakran látok másoknál műanyag alátétet. Én nem akartam ezzel vacakolni, keresgélni és költeni rá, ezért maradtam ennél a már-már primitív megoldásnál, de bejött. :)

Amivel nyújts: fúú...hát ez is külön történet volt nálam, be vallom őszintén máig sem kiforrott a techinkám :/ Mindenképpen valamilyen műanyag henger alakú tárggyal dolgozz, amire már nem igen lesz szükséged, mert a gyurmák lefogják amortizálni. Én egy kikopott vastag filctollal nyújtok, de higgyétek el, nem élvezetes munka...meg lehet esetleg venni az Fimo nyújtórúdját, de én sokallom az árát. Úgyhogy erre a kérdésre nyitva hagyom a választás lehetőségét! Amit találsz, és beválik azzal nyújts, sajnálom hogy jobban nem tudok mondani! :(

Amivel vágj: kés. Igen, ennyi, kés. Lehetne cicomázni, de nem kell, ez is teljesen tökéletes. Esetleg ha akarsz külön vágóeszközt a gyurmának, az e-bay-en rendelhetsz 1$-ért 10db mini pengét, de ez sem muszáj. :)

Amivel formázz: hát a kezed egy részt :D. Más részt lehet még kapni mindenféle formázó botocskát amiknek eltérő alakú fém végük van. Erre is azt mondom, hogy hasznos, de el lehet lenni nélkülük: fogpiszkáló, tű, fantázia, stb. Szó se róla, megkönnyítik a munkát, de nélkülük is megoldható minden. Mindazon által, aki szeretne ilyen készletet beszerezni szintén megteheti valamelyik online piactéren.

Egy másik hasznos szerszám lehet a...öö hát, nem is tudom mi a neve, én kinyomónak hívom. De ahhoz hogy ezt használni is tudd nagyon jól puhítsd meg előtt a gyurmát!

Amivel díszíts: kevésbé részletesen, mert a gyurmás cikkben már megfogalmaztam: Fimo liquid, csillámpor, lakk, stb.

Amivel felhasználhatod: szerelőpálca!! Mindig!! Ezután lehet belőle nyaklánc, medál, mobildísz, de szerelőpálcát minden esetben tegyél a gyurmába, mielőtt kisütöd!

További részletes leírásokat a süthető gyurma fül alatt találsz!

Decoupage-hoz:

- decoupage ragasztó&lakk
- műanyag szálas ecset
- szalvéta/rizspapír, ...
- díszítendő tárgy
- lakk

Nem feltétlenül szükséges a szalvéta technikához, de szinte minden alkotáshoz kell:
- akril festék (lehet matt, fényes, metál, amennyiben nem akarsz repeszteni, mert ha igen, akkor csak mattot vegyél!! A másik kettő nem reped meg!)

- szivacsecset: az ecsetvonások elkerüléséhez, sokkal kényelmesebb és talán még festék takarékosabb is

 Egyenlőre ennyi eszközt írnék le. Később a technikák leírása után, több felszerelés leírását is elkészítem majd! :)
~Bogideas

Ismerkedés a decoupage-zsal

Sziasztok!

Múltkor lényegében kimerítettem a süthető gyurmás infók tarsolyát, így most már rátérhetek, egy számomra aktuálisabb és izgalmasabb témára! :)
Ez pedig nem más mint a decoupage, repesztés, antikolás, stb. Mindegyikről részletesen fogok majd írni, hiszen ebből is több fajtát, márkát találhattok, de egyenlőre egy "állatorvosi" dobozon szeretnék egy kis ízelítőt adni nektek. :) (A fenti technikákhoz minden esetben Pentart termékeket használok.)
Egyenlőre az alapoknál kezdve a decoupage ragasztó&lakkról, és magáról a technikáról írnék.

Mi is az a decoup...dekup...micsoda??

A decoupage (ejtsd:dekupázs :D) technika, más néven szalvéta technika szalvéta, rizspapír felvitelét teszi lehetővé fa, üveg, papír, stb felületre. Ezáltal dobozokat, tányérokat, egyedi naplót készíthetünk. Később kiegészíthetjük még sok-sok más technikával, hogy tényleg különleges darabokat készíthessünk, de már ezzel is egész jó dolgok születhetnek :)



Íme, maga a ragasztó, ami lakk is egyben. Ennek azért van jelentősége, mert így nem csak megtapad a szalvéta a felületen, de a munka végén ugyanezzel az anyaggal lefixálhatjuk és vízhatlanná is tehetjük a kész alkotást :) Ahogy a képen is látszik, több kiszerelésben is kapható. A kicsi 300Ft, a közepes 500Ft, a nagy pedig 700Ft körül mozog, boltja válogatja. Kapható selyemfényű, de glitteres és még más milyen is, ennek a megszáradás után van minimális jelentősége. A selyemfényű véleményem szerint tökéletes, átlátszóra szárad ami jó jön hogy nem akarjuk hogy látszódjanak az ecsetvonások. :) Elöljáróban ennyit, most egy kicsit magáról a használatáról!

Ha már meg van a ragasztód, kiválasztottad a szalvétát, megvetted a díszíteni kívánt dobozt/tányért, stb, és már azt is eldöntötted hova szeretnéd felrakni, akkor....még ne kezdj hozzá kell egy jó ecset!
Ha lehet ne a klasszikus szőrös ecsettel, hanem az ehhez hasonló műanyag szálassal dolgozz, ez jobban tisztítható. Nem kell nagy beruházásra gondolni, 190Ft, ott ahol én veszem. Érdemes egy olyasmi méretet választani, mint ezen a képen a 16-os. :) Na szóval most már tényleg minden meg van. Kezdjünk neki!
1. Vágjuk ki az alkalmazni kívánt részt a szalvétából, vagy akár az egészet is használhatjuk.
2. A szalvéta három rétegből áll, a munkához nekünk csak a legfelső, mintásra van szükség. Ez néha könnyen lejön, néha nagyon nem, szalvétája válogatja.
3. Ha kisebb darabról van szó, elég ha a díszíteni kívánt részre tesszük, és egyenes ecsetvonásokkal rásimítjuk a szalvétát a felületre. A ragasztót egyenletesen oszlassuk el, ne áztassuk, de ne is spóroljunk vele! Vigyázzunk, mert egyes szalvéták könnyen lyukadhatnak, ha túl erősen húzzuk az ecsetet vagy ha már annyira el van ázva a szalvéta.
Ha nagyobb darabról van szó, vagy épp nem akarjuk hogy elmozduljon, kenjünk a felületre egy kicsit, hogy beletapadjon a szalvéta, majd ugyanúgy simítsuk rá a szalvétát a felületre.
4. Ha megszáradt a ragasztó, (tehát már nem fehér hanem átlátszó) akkor most az egész szalvétát átkenhetjük még egyszer/ jól, lényegében ez a lakként alkalmazása az anyagnak. Ez a vízállósága és a masszívitás miatt fontos. A ragasztó viszonylag hamar szárad, kb 10 perc, de a türelmetlenebbek csalhatnak hajszárítóval ;) .
5. Ezek után jöhet a festék (ha tányérról van szó), vagy a végső lakkozás (ezt már nem a decoupage ragasztó lakkal kell végezni, kaphatóak különböző lakkok). És ne felejtsétek el kimosni az ecsetet!

Végezetül néhány decoupage-zsal elkészített alkotásom, igyekeztem olyanokat válogatni amelyeknél más technikát nem alkalmaztam. :)


Csak szalvéta és némi akril festék díszíti ez az aranyos kis táskát.




Kicsit modernebb tányér, szintén csak szalvéta és festék felhasználásával.
Kicsit elvont tányér, a tengeri állatkáknál meghagytam az üveget, nem festettem ki őket.
Egy szerényebb tányér :)


Kb ennyit érdemes tudni a szalvéta technikáról. Ha van kérdésetek, azt kommentben feltehetitek. 
~Bogideas

2014. október 12., vasárnap

Süthető gyurma - utópia II.

Sziasztok!

Még 24 óra sem telt el a blog létrehozása óta, de újabb bejegyzéssel jelentkezek.
Egyrészt szeretném "letudni" az uncsi részeket, és újdonságokkal meglepni titeket, pláne, hogy a hétvégén sok újdonság született. :) Ráadásul bele is ástam meg a Pentart világába, úgyhogy rá eszméltem, hogy nagyon sok minden tanulnivalóm van még a szakmában. Rengeteg új dolgot írtam a bevásárlólistámra, és alig várom, hogy ezek egy részét megvegyem, vagy szülinapra, karácsonyra megkérjem/kapjam. Annyira izgatott lettem, amilyen már rég nem voltam, sajnos ha nem viszel bele egy kis változatosságot, és mindig ugyanazokkal az anyagokkal szinte már lépésszerűen ugyanazt csinálod, ráadásul kényszerből, nem is kedvedre, az megölheti az egészet :(. Na hát majdnem én is így jártam, de most rengeteg terv van a fejemben, csak ehhez még be kell vásárolnom. :) Na de szaporítom tovább a szót, itt a második rész :)

A már említett fimo.com oldalon találtam rá a különböző kiegészítőkre, amelyek nagyszerűen segítik a gyurmázást. Ezek közül ma hármat osztok meg veletek, későőb majd a többire is sor kerül.

Nyújtó rúd:

Ez egy kb. 20 cm-es rúd, amivel nagyszerűen lehet nyújtani. Anyaga műanyag, ezért nem tapad rá a gyurma. Hobbyművészben kapható, ára 2-3ezer Ft körül mozog. Ha valaki nagyon elszánt, és még pénze is van megéri. Én nem tartóztam az előbbiek közé :/

Nyújtó gép:

Ezzel a géppel csak beteszed gyurmát, megforgatod a kart és már is ki van nyújtva! Még kényelmesebb megoldás, ennek viszont az ára már elég borsós (10.000Ft körül). Nem pont FIMO márkájút, de már láttam boltokban. (Akinek esetleg van otthon tésztanyújtó gépe, az is tökéletesen megfelel ;) )

Fimo liquid:


Ezzel a
 folyékony gyurmával tejszínhabot, öntet készíthetsz, csak színezd meg egy kis gyurmával vagy porkrétával! A kinyomtatott mintákat is nyugodtan rá teheted a gyurmára, csak kend Fimo liquid-del! Színezés nélkül a folyadék átlátszó!



Fimo gyurmavágó penge:


A csomag három darab pengét tartalmaz: egy simát, egy hullámosat, és egy hajlíthatót. Ezekkel hullámosan, ívesen is tudunk vágni. Ára: 2295 Ft.

Fimo formázó eszközök:


A tartó négy műanyag modellező eszközt tartalmaz mellyel vonalkázhatunk, lapíthatunk stb. Árát sajnos nem tudom, mert a Hobbyművészben nem kapható.

Fimo mixing template:

Különböző színek keveréséhez.  Árát nem tudom.

Fimo csiszoló papír:

Aki már próbálta alakítani a kisült gyurmák felszínét az tudja, hogy nem könnyű, sőt. Ezért van a Fimo által gyártott csiszoló vászon, ami három erősségben kapható. Hasznos lehet! Árat is sem tudok, de a külföldi adatokból következtetve, olyan 2-3 ezer forint lehet.


Fimo Magic gyöngykészítő:


Talán kicsit kilóg a sorból, de mindenképpen ötletes kis szerkezet.
A lényege, hogy egy kis gyurma gömböt beteszünk az egyik rekeszébe, és a kétfelet egymáson tolva, vagy egy teljesen szabályos gömböt, vagy egy ovális vagy egy kocka formát kapunk. Ezekből aztán igazán elegáns nyakláncokat lehet készíteni. Van egy "nagy testvére" ami 5 különböző átméröjű gömböt készít. 
Áraik: a "kicsié" 2950 Ft., a "nagyé" 4365 Ft. 



Ezen kivül kapható ún. gyöngytű is amellyel eldeformálás nélkül tudjuk kisütni a gyöngyöket. (Mennyiség 50 db.) Ára: 1950 Ft.

Fimo lakkok& leaf metal:






 A Fimo lakkjai fényesben  vagy selyemfényesben kaphatóak (a legfelső selyemfényű lakk a lentebb található metal leafhez való, a második, a gyurmához.) A képen látható kiszerelések 35 ml-ek, de a sima fényes (nem selyemfényű) lakk kapható 10 ml-ben is.
A 35 ml-esek 1200 Ft-ba, a 10 ml-s 825 Ft-ba kerül, tehát a 35-ös jobban megéri.  



Ha jól értelmezem ebben a csomagban 7db egy fajta fémszínű papírok találhatóak, amelyek a gyurmára nyomkodva arany, ezüst stb. színűre festik a gyurmát. Kisütés után pedig le kell lakozni (a selyemfényűvel) az így elkészült tárgyat. Ára: a külföldiekből következtetve 2500 Ft. körül, de a Hobbyművészben nem kapható!

Metál porok:


Ezekben a 10g- os üvegekben arany ,ezüst és bronz porok találhatóak, amelyeket sütés előtt kell felvinni a gyurmára, majd sütés után le kell lakkozni, így gyönyörű dolgok születnek. Ára: 1200 Ft.

Fimo öntőformák:

A képen látható formákkal angyalkákat készíthetünk, de van még rengeteg fajta: téli figurák, farmon és tengerben élő állatok, macik, kagylók, őszit termések, gyümölcsök, karácsonyfa díszek, rózsák, horoszkóp, szívek (kedvencem) és egyéb figurák. (Ezeket lásd a Fimo honlapján.)
Használata egyszerű csak egy darab gyurmát kell a formába helyezni és belenyomkodni, hogy felvegye a formát. (Ajánlom hogy a formát picit lisztezzétek be, hogy ne ragadjon bele.)
Ára: 1725 Ft.


Fimo minta nyomók:


Ez a két szilikon lapot tartalmazó csomag csodás mintákat varázsol a gyurmákra. Több párosításban is kapható:
barokk és art noeveau (?), oriental (keleti) és meadow (rét), krokodilbőr és bőr, kotta és írás, fa és kötött (pulcsi), valamint a csipke és 10 különböző minta. Én ez utóbbival rendelkezem. (Képek lásd Fimo.com) Nagyon hasznos sok szép mintát lehet vele csinálni, de lisztet ajánlatos használni, mert beleragad. (Van aki vízzel csinálja, de nekem úgy elázott a gyurmám.)
Ára: kb. 1900 Ft.

Ennyi lenne a süthető gyurmával kapcsolatos kiegészítők ismertetése, remélem nem volt nagyon unalmas, és párat esetleg beszereztek. :)
Szeretném hangsúlyozni, hogy a fenti termékek sok esetben helyettesíthetők otthoni eszközökkel (pl csiszolóvászon), vagy külföldi oldalakról olcsón vásárolt holmikkal. Előnyt azért jelenthetnek az eredeitermékek, mert ezek minősége garantált, és kifejezetten gyurmákhoz vannak, így biztos nem mondanak csődöt (csak ennek ára van). Szóval ki-ki döntse el, hogy áldoz-e rá, avagy sem, igyekeztem objektív maradni, és pozitívumokat és negatívumokat egyaránt felsorolni.


Jó szórakozást!

~Bogideas